Ljudmila Ulickaja - Életművésznők

2010. szeptember 30., csütörtök

Hat történet, hat megálló Zsenya életében, akit mindig különös és nagyszerű nőkkel hozott össze a sors. Első látásra megbíznak benne, kiöntik neki a szívüket. Zsenya pedig meghallgatja a drámákat szerelmeket, haláleseteket és a legmélyebb titkokat. Kénytelen azonban rájönni, hogy a mesék, csak mesék. Mindenki hazudik. Legyen az egy UFO-król mesélő kislány, egy Svájcban dolgozó orosz prostituált, vagy maga Zsenya.
Sokan dícsérték és ajánlották ezt a könyvet és igazuk volt. Remek regény. A kortárs orosz próza egész más mint, a középiskolákban sokkot okozó Dosztojevszkij. Ulickaja stílusa pedig gördülékeny és érdekes. Nincsenek kilométer hosszú nevek, az orosz művekre jellemző melankólia jelen van és igazán van mondanivalója.

Mohás Lívia - Ki vagy te?

Önismereti könyv önjáró fiataloknak, akik okosak, de néha egy csepp eszük sincs.

Időről-időre kezembe fogok egy pszichológiai témájú könyvet. A legutóbbi néhány alkalommal a Saxum kiadó gondozásában megjelenő „Az élet dolgai” sorozatból választottam. A témák nagyon sokfélék így könnyen meg lehet találni az éppen megfelelőt. Bár komoly pszichológiai kérdéseket dolgoznak fel ezek a könyvek, mindezt olvasmányosan teszik és nem többszász oldalon keresztül, hogy a végén már megunjuk.
Mindenki ismeri ezeket az önjáró fiatalokat, jónéhányan talán még emlékszünk milyenek is voltunk a gimiben, középiskolában. A mai fiatalok viselkedésén sokszor megáll az ember esze. Ezért is érdekelt, hogy hogyan látja őket egy pszichológus, hátha nekem is sikerül megérteni. Mohás Lívia ebben a kötetben olyan témákat érint mint a slágerlelkűség, depresszió, kudarckeresés, szekták, alternatív fiatalok stb.
Csupa csupa érdekes dolog amivel talán egy kicsit közelebb juthatunk a mai tinédzserekhez, vagy megérthetjük, hogy régen mit miért csináltunk. Olvasás közben az író kérdéseire válaszolva, egy kis önvizsgálattal (ami sosem árt) közelebb kerülhetünk saját magunk megismeréséhez is.

Ajánlom ezt a könyvet minden önjáró fiatalnak, szüleiknek, tanáraiknak, azoknak akik nem értik ezt a generációt, kisgyermekeseknek, mert úgyis felnőnek egyszer.

Marlena De Blasi - Ezer nap Velencében

A főhősnő Marlena, aki az ötvenes éveiben jár és St. Louisban él.. Háta mögött egy válással és két gyermek édesanyja, sikeres író és séf. Lapja Velencébe küldi, hogy írjon egy cikksorozatot a Velencei borozókról. Marlena ugyanolyan szenvedéllyel ír az ételekről, mint amilyennel készíti és ahogyan fogyasztja őket. Ezen az utazáson ismerkedik meg a kékszemű bankigazgatóval aki feje tetejére állítja az életét. Újra felélednek Marlena-ban a szerelem lángjai és váratlan döntésre szánja el magát. Feladja eddigi életét és Fernandóval Velencébe költözik. A Velencei hétköznapok cseppet sem zökkenőmentesek. Az élet itt nem olyan ahogy azt előre elképzelte és miután felszáll a rózsaszín köd, Marléna megismeri Velence igazi arcát és lassan megtalálja benne a saját helyét. Amikor már kezdi igazi otthonának érezni akkor Fernando villámcsapásként újra felforgat mindent.

Ha a kedves olvasók egy igazi gasztro regényt várnak, akkor csalódni fognak, mert ez egy igazi romantikus könyv. Vannak finom receptek, az ízek és illatok iránti rajongás áthatja a regényt, de a középpontban mégsem a gasztronómia áll. Szerencsére én előzetes várakozás nélkül kezdtem olvasni, ezért összességében tetszett és már várom, hogy a folytatást (Ezer Nap Toszkánában), a kezembe foghassam. Helyenként hangulatos leírást olvashatunk Velencéről, de én olvastam volna szívesen még többet is. Ezzel szemben a Velencei emberek és szokásaik leírása nagyon érdekes. Sok szerethető és kevésbé szerethető karakterrel találkozunk a könyvben. Ha csak részben is de Blasi igyekszik megismertetni az olvasót a helyi mondákkal, hiedelmekkel, hagyományokkal. Ezek roppant érdekesek és még sok oldalt meg lehetett volna velük tölteni.
Egy igazi kellemes nyári, női olvasmány, ami közben nem kell sokat törnünk a kobakunk az élet nagy dolgain.
(A szerkesztés nekem kicsit unalmas és elég fantáziátlan. Ezért itt van néhány borító a küldöldi kiadásokról. Személyes kedvencem a második darab.)

Az egyik kedvenc részem:
„A lakásunkban lévő saját ágyamat, és a szomszédos szállodában béreltet sehol másutt nem töltöttem annyi órát Velencében mint a könyvtár nyirkos, ünnepélyes belső terében. Föltett szándékom, hogy egyre jobban megtanulok olaszul olvasni. Mostanra kiismertem a polcok szekrények rendszerét, amelyben bizonyos kéziratokat és gyűjteményeket tárolnak, már azt is tudom, mi található egyi-másik mókás kis ajtó mögött. Szabadon böngészek a könyvtár háromnegyed millió kötete között, már ismerem a sajátos, könyörtelen hideget, amely ősszel és télen járja át tereit, imádom nyirkos papír, a por és a régi mesék illatát.”

Berrtrand Meyer-Stabley – Az igazi Audrey Hepburn

Audrey Hepburn abszolút divatikon, legenda, oscar díjas színésznő. Sok szerzőt megihletett, életéről filmet is forgattak, de milyen is volt valóban Az igazi Audrey Hepburn? Ebből a könyvből megtudhatjuk. A könyv igazán olvasmányos és nem tömi tele a fejünket az évszámokkal. A történet lebilincselő, megemésztendő, szárnyaló, csodálatos és szomorú. Audrey a külvilágnak csak egy elegáns, őzikeszemű, gyermeki bájjal megáldott csillogás, de valójában ismerte az árnyékos oldalt is. A könyvben a kortársak, barátok, férjek, kollégák vallanak nyíltan és őszintén arról, hogy milyen is volt valójában ez a törékeny díva.

Korai Évek

Audrey Hepburn 1924-ben Brüsszelben látja meg a napvilágot, Joseph Ruston és Ella van Heemstra bárónő gyermekeként, Audrey Kathleen van Heemstra Ruston néven. Félénk visszahúzodó, energiával teli gyerek volt. 1935-ban apja elhagyja a családot és ez Audrey-n mély sebet ejt, amit egész életén át hurcolni fog. 1935-1938 egy leányiskolába járt, majd balett órákat vesz. Audrey sovány, a korához képest magas gyerek volt. Nem egy született táncostehetség, de szorgalmával és vele született bájával már az első előadáson lenyűgözi a közönséget, olyan mint Degas egyik kis táncosnője. 1940 május 10-én a németek átlépik a Holland határt és Így Audrey-t is eléri a háború. A Van Heemstra-k birtokait, vagyontárgyaikkal együtt 1942-ben kobozzák el, így a bárónő lányával egy szerény lakásba kényszerül menekülni. A Bárónő csatlakozik az ellenálláshoz és ebben Audrey és féltestvére is követi. 11 évesen kódolt leveleket továbbít cípőtalpába rejtve az angol légi úton érkező csapatoknak. Az ellenállás központja ekkor az Arhnemi Konzervatórium, ahol a gyerekek szolgáltatják a tökéletes álcát. Audrey szenvedélyesen folytatja a táncot. 12 évesen önálló koreográfiával adja elő Moszkovszkij Szerenádját. 1941-től kezdődően Hollandiában folyamatos a zsidók deportálása, üldözése, kivégzése. Mivel Audrey zsidó származású, ezért mélyen megérintik az események. A háború vége felé amikor a szabadság szele már elér Audrey-hoz a német rendőrség intézkedéseket tesz a nők begyűjtésére. Audrey évek óta szenved a rossz táplálkozástól, le van gyengülve, de amikor lehetősége adódik rá megszökik a német katonák karmai közül és egy nedves sötét pincében rejtőzik el. Több napot tölt itt és nagyon leromlik az állapota. A háború végéig vérszegénység, sárgaság és asztma kínozza. Egy éjszaka Audrey előjön relytekhelyéről és megkeresi anyját. A háborúnak 1944 karácsonya előtt lesz vége. Audrey így vall háború végéről:
„A szabadság valami olyan volt, amit érzékszerveivel érzékel az ember. A szabadságnak angol cigaretta illata volt.”


A színésznő
A Háború után Audrey élete is jóra fordul. 1945-ben Amszterdamba költözik, majd 48-ban Londonba és balettot tanul. Több kisebb darabban játszott, tánckari szerepeket kapott. Majd 1951-ben kiválasztják a Gigi című Broadway-darab főszerepére és elindul a világhírfelé. Ezt követően sorra kapja az ajánlatokat. Az első főszerepéért a Római Vakációban megkapja az Oscart. Teljesen belopja magát a nézők szívébe, kislányos de mégis előkelő stílusával. 1953-ban kezdődik egész életén át tartó együtmműködése és barátsága Hubert de Givenchy-vel. Olyan filmekben játszik főszerepet mint az Álom Luxuskivitelben és a Funny Face. Audrey divatikon és világsztár lesz. 1954-ben megy feleségül Mell Ferrerhez és többszöri sikertelen próbálkozás után életet ad első fiának Sean-nak. Férjétől 68-ban válik el és még ebben az évben összeköti életét Andre Dottival aki második gyermekének Luca-nak az apja. Második házassága is zátonyra fut és 80-ban megismeri Rob Wolders-t akivel haláláig él együtt.


A nagykövet

1988–tól kezdve Audrey a gyermekek megsegítésének él. Az UNICEF nagyköveteként járja a világot és hírnevét jótékony célokra használja. Eljut Szomáliába, Vietnámba, Hondurasba és Etiópia éhezés sújtotta területeire. Audrey-t megrendítik a látottak, a gyermekek éhezése, betegségek és a pusztító szegénység. 1993-ban hal meg rákban és még utolsó gondolatai a szegény gyerekek felé fordulnak.
Hubert így vallott Audrey-ról:
„Az élet keményésge ellenére Audrey meg tudta őrizni magában gyerekkora egy részét. És azzal töltötte, az életét, hogy megpróbálta nekünk átadni ezt a varázslatot. Ez tette őt tündérré, kedves varázslónővé, aki szeretetet és szépséget ihletett. Az ilyen tündérek soha nem halnak meg egészen.”

2000-ben filmet forgattak az életéről The Audrey Hepburn Story címmel.

Filmjei
1948 Nederlands in 7 lessen
1950 One Wild Oat
1951 Laughter in Paradise, Young Wives' Tale, A Levendula-dombi csőcselék
1952 The Secret People, Monte Carlo Baby , Nous irons à Monte Carlo
1953 Római vakáció
1954 Sabrina
1956 Háború és béke (film)
1957 Mókás arc, Délutáni szerelem
1959 Zöld paloták , Egy apáca története
1960 Kitaszítva
1961 Álom luxuskivitelben, A gyerekek órája
1963 Amerikai fogócska
1964 Párizsi mesék, My Fair Lady
1966 Hogyan kell egymilliót lopni?
1967 Ketten az úton, Várj, míg sötét lesz
1976 Robin és Marian
1979 Vérvonal
1981 They All Laughed
1989 Örökké

Hivatalos website: http://www.audreyhepburn.com/





 


Angyalok és Démonok

Dan Brown regényének újabb adaptációja került idén májusban a mozikba, három évvel a Da Vinci-Kód megfilmesítése után. Ennek ellenére az Angyalok és Démonok nem folytatás, hanem inkább előzmény. A könyv megjelenése 3 évvel előzte meg a Da Vinci-Kódét, ám utóbbi hozta meg a világsikert Brown-nak. A történet a többség számára ismert, ezért erről csak nagy vonalakban.

Angyalok és Démonok

Leonardo Vetra fizikust meggyilkolják és eltűnik az antianyag, amely éppen aktuális kutatásának tárgya. Egy jelet égetnek a mellkasába, amely megfejtéséhez Robert Langdont a Harvard egyetem világhírű szimbolumkutatóját hívják segítségül. A jelek egy több száz éves titkos társasághoz az Illuminátusokhoz vezetnek.
A pápa halálát követően eltűnik a négy legesélyesebb utódjelölt, és az elrablók egy bomba (antianyag) felrobbantásával fenyegetnek a Vatikánban. Ennek ellenére elkezdik a konklávét. Langdon, Vetra lánya, a Vatikáni rendőrség és a Svájci gárda elkezdi a versenyfutást az idővel. Csak pár órájuk maradt a bomba felrobbanásáig és minden óráütéskor kivégeznek egyet az elrabolt négy bíborosból. Hajszájuk elhagyatott templomokon, rejtélyes folyosókon és súlyos titkokon keresztül vezet, hogy végül megtalálják az Illuminátusok rejtekhelyét.

A film

Az Angyalok és Démonokat csakúgy mint a Da Vinci-Kódot Ron Howard (Apollo 13, Grinch, Csodálatos elme) rendezte és az előzőekben bevált Tom Hanks-at (Philadelphia, Forest Gump) is megtartották Robert Langdon szerepére, hozza is a szokásos színvonalat. Vittoria Vetra igencsak szürke szerepében Ayelet Zurer-t (München) láthatjuk, a Da Vinci-kódban Audrey Tautou jobb választásnak bizonyult női főszereplőnek. Mentségére legyen mondva, hogy Vittoria karakterét igencsak csak megkurtították a forgatókönyvírók. A mellékszerepekben is jó alakításokat láthatunk olyan szinészektől, mint Stellan Skarsgard (Richter parancsnok), Pierfrancesco Faviino (Olivetti). A legjobb alakítás díját mindenképpen Ewan McGregor (Star Wars, Moulin Rouge) kapja, Camerlengo megformálásáért, aki ebben a filmben ugyan, mellékszerepben tündököl, de játékával kiemelkedik a többiek közül.

Az alap történetet a könyvhöz képest igyekeztek megtartani a forgatókönyvírók, itt-ott faragtak belőle egy-két helyen hozzátettek. A legnagyobb űrt talán Vittoria karakterénél hagyták, többek között elfelejtették megemlíteni, hogy a film elején megölt tudós történetesen az apja volt. Elhagyták még a romantikus szálat a történetből, ez utóbbit én nem hiányoltam.

A forgatási helyszín adott volt, Róma és a Vatikán hálás téma még akkor is ha a Vatikánba nem engedték be a stábot és ezért az egészet díszletben kellett felépíteni. A kameramozgással és a szinek változtatásával szinte életre keltette a rendező az épületeket és a szobrokat, az egész igazán szuggesztív. Az apokalipszis érzés kiteljesedéséhez Hans Zimmer által komponált zene adja az utolsó lökést. A többszörös Oscar díjas zeneszerző olyan filmeknek filmeknek komponált már aláfestést mint a Miss Daisy sofőrje, Pearl Harbour, Gladiátor vagy a Karib Tenger kalózai, a lista igen hosszú. Ebben a filmben akárcsak az építészet a zene is legalább olyan sokat tesz hozzá a drámai hatáshoz mint egy-egy színészi játék.

A film tempója elég lendületes egészen a végéig a 140. percig, a tempó egyre gyorsul ahogy a végkifejlet felé közeledünk. A száguldás nem ad lehetőséget az elgondolkodásra a szimbólumok tanulmányozására, ezt kénytelenek vagyunk a könyv olvasása közben megtenni.
Pro és Kontra egy jól sikerült film, expresszív zenével, szemet gyönyörködtető helyszínekkel. Ajánlom mindenkinek aki szereti az összeesküvés elméleteket, Dan Brown rajongó, szerette a Da Vinci-kódot, vagy egyszerűen csak tenne egy virtuális sétát a Vatikánban.

 
 

Nyeregbe fel

Május van, de az időjárás inkább júliusi. Tűző nap, haminc fok. Lélegezni sincs kedvem, nemhogy megmozdulni. Inkább elmajszolok egy extra adag fagyit (fejben éppen fogyózom). Ahogy késő délutánra fordul az idő úgy döntök rákényszerítem magam valami sportszerű cselekedetre. Felkapom a napszemüvegem meg a cipőm és felpattanok a csoda piros biciklimre. Remélem, hogy megjön a kedvem. Elkezdem tekerni a pedált és irány a Duna-part. Csak tekerek és tekerek. A szél zúg a fülembe, és egészen hűsítő. Ilyenkor nem gondolkodom semmin, csak megyek egyik utcából a másikba, csodálom a legújabb házakat és kerülgetem a csapdákat az út közepén. Néha rámugat egy mérges kutya, vagy egy kocsi le akar tolni az amúgy teljesen üres útról, de most ez sem érdekel. Az élet már csak ilyen. Néhány kanyar után elérek a Dunaparthoz, ráfordulok a sétányra. Itt lassítanom kell mert a gyerkőcök rohangálnak az út közepén, miközben anyuka a padon pletykál (ennyi lazítás mindenkinek jár). A levegőben lila akác és bodzavirág illat keveredik, jobb mint bármilyen aromaterápia, bele is szippantok jónéhányszor. A parton hatalmasra nőtt nyárfák levelei és a szél szolgáltatja a muzsikát. A Duna meg csak hömpölyög mindig ugyanabban az irányba, nem ismer akadályt, mindent leküzd (tanulhatnánk tőle). A város határozottan kiszabadult a zöldbe. Az egyik padon három bácsi, fehér atlétatrikóban éppen a tegnapi meccset vitatja meg olyan hévvel, mintha az elmúlt harminc évben nem láttak volna egyáltalán focit. Ugyanilyen lelkesen visznek minden nőnapra virágot a feleségüknek majd ötven éve és nem felejtik el, nem is unják meg. Tőlük is lenne mit tanulni. Ahogy tovább gurulok szembejön néhány igazi kerékpáros, komoly ruha, cipő, menő szemüveg és csúcsszuper paripa, valószínűleg ők nem csak hobbiból tekernek és nem csak fél órát. Ennek ellenére barátságosan összenézünk és gurulunk tovább. Van valami láthatatlan közösség a biciklisek között. Talán azért mert mindannyian átéltük már számtalanszor amikor utánunk rohan egy kutya, vagy elénk ugrik egy gyerek és inkább fejreállunk minthogy baja essen, vagy egyszerűen csak letúr az útról egy kocsi. Utóbbit megelőzendő tartózkodjunka forgalmas utakon közlekedéstől, amíg lehetséges. már csak a tüdőnek is jobb.
Amikor már kellően folyik rólam a víz elindulok hazafele, mert persze vizet azt nem hoztam. Végigmegyek még egyszer a sétányon majd keletnek veszem az irányt és hazatekerek. Otthon nyugtázom, hogy legközelebb nem veszek fel sárga pólót mert szeretik a bogarak. Kellemesen fáradtnak érzem magam és még az egészségemért is tettem valamit.
Mindenkinek azt üzenem, Nyeregbe fel!
Ahogy a Queen is megénekelte:

„I want to ride my bicycle
I want to ride it where I like”

Christopher Paolini – Brisingr

„Az az ember, aki önmagánál nagyobb dologért harcol, játszva levág száz ellenséget is!”

A Brisingr a tetralógiává hízó Örökség triológia harmadik része. Már csupán oldalszámban is monumentális alkotás a maga 764 oldalával. A történetben tovább folytatódik Eragon és Saphira küzdelme a vardenek oldalán az Alagësia-t leigázó Galbatorix ellen. A Birodalom megdöntésére szövetségre lépnek a vardenek törpök, tündék és urgalok is. Ez az összefogás számtalan ellentétet hoz felszínre a fajok különbözősége miatt, amit Nasuada-nak a vardenek vezetőjeként kell elsimítani. Roran beáll a vardenek közé és sikeres összecsapásai után társai hősként tekintenek rá. De nem csak a túlélés miatt, hanem Katrina-ért is küzd.
Eragonra még nagyobb terheket ró a háború, ám ezek a megpróbáltatások formálják igazi Lovassá. Nemcsak Galbatorixot kell legyőznie, hanem saját testvérét és sárkányát is. A szövetség megerősításe miatt ellátogat a törpök birodalmába, ahol merényletet követnek el ellene, majd meglátogatja Saphira-val tanítóit Du Weldenvarden szívében Ellesmérában. Rövid látogatásuk alatt újabb titkokat tudnak meg a múltból, amelyek segíthetik a végső győzelmet.

Christopher Paolini 15 éves korában kezdte el írni a sorozat első kötetét az Eragon-t, amely először 2001-ben jelent meg. 2005-ben jelent meg a második és 2008 szeptemberében a harmadik kötet. A magyar fordításra 2009 áprilisáig kellett várni. A Brisingr-ben egyértelműen érezhető, hogy az időközben felnőtté váló Paolini írói stílusa is fejlődik. Bár a könyv elég hosszú, mégsem lehet unatkozni egyetlen oldalnál sem, magával ragad és elrepít a háború dúlta Alagësia-ba ahol a szeretet, a barátság és hűség még mindig fontosak.

Ajánlom a könyvet mindenkinek aki szereti a fantasy-t, érdekel a kardkészítés vagy egyszerűen csak a sárkányos történetek, de mindenképpen érdemes az előzményeket is olvasni, mert úgy válik teljessé.

Atra esterní ono thelduin!

Stephenie Meyer – Újhold – New moon

„Szeretni: sóhaj füstje, kósza gőz,
Majd szikratűz a szembe, hogyha győz,
S ha fáj, könnyekből egy nagy óceán.
Mi más szeretni? Higgadt, tiszta téboly -
Édes vigazság, epe, ami szétfoly. – „
(W. Shakespeare)

A Bárány az Oroszlán és a Farkas meséje A Bárány mert szeretni, még  az élete árán is. S boldogan éltek az Oroszlánnal még meg nem haltak.  Így is végződhetne a mese, de nem. Elérkezett Bella 18. születésnapja,  egy nap amely mindent megváltoztat. Bella és Edward boldogságban töltött napjait egy baljós  esemény árnyékolja be. Minden megváltozik és Edwardnak mennie kell. A veszteség okozta  fájdalom miatt Bella szinte zombi lesz. De egy új barátnak Jacobnak és egy relytélyesen fel felbukkanó gyönyörű hangnak köszönhetően felébred az apátiából. Újra elkezd élni. De a  váratlan események továbbra sem kerülik el. Bella életének egyik legfontosabb döntése elé néz,  amit nagyon gyorsan kell meghoznia. De, hogy jól választ-e, azt mindenki döntse el saját  maga.

„ Kihúztam magam, és elindultam, hogy szembenézzek a sorsommal – miközben a végzetem rendíthetetlenül jött mellettem.”

Ha az Alkonyat a szerelemről, akkor az Újhold a fájdalomról szól, amit Meyer zseniálisan öntött  szavakba. Azért Bella önzősége többször meglepett, de kétségtelen, hogy 18 évesen nem hoz  mindig racionális döntéseket az ember. Az Újhold olyan amilyennek egy  második résznek lennie kell. Csavar egy kettőt a szálakon, kicsit tovább boncolja a Quileute legendát és a  vámpírok világát és felvet új kérdéseket (nekem is lenne néhány).  Szóval minden adott, hogy  elolvassuk a harmadikat, hogy aztán a befejezésben jöhessen a katarzis.

Libba Bray – Rettentő gyönyörűség

A történet az 1800-as évek végén játszódik. Gemma Doyle indiában él családjával. 16 éves és olyan mint minden más tinédzser. Utálja Indiát, a meleget a tömeget és mindenáron Angliába akar menni. Egy nap  azonban minden megváltozik. Gemma átéli első látomását lesz, majd  relytélyes körülmények között elveszíti édesanyját. Teljesedik szíve  vágya, édesapja a londoni Spence akadémiára iratja be. Gemma  nagyon zárkózott  és anyja halála miatt folyamatosan magát hibáztatja,  így nem könnyű beilleszkednie a szigorú irott és íratlan szabályok szerint  működő iskola diákjai közé. Itt az iskolában lassan ráébred arra,  hogy mekkora hatalom relytőzik benne, és végül bekerül az iskola  legnépszerűbb lányainak körébe. A lányokkal átélt természetfeletti  utazások során megtudja, édesanyjának miért kellett meghalnia és  megismeri képességeit,és egy teljesen új világot.
Libba Bray könyve a Könymolyképző kiadó gondozásában jelenet meg és a Vörös pöttyös  könyvek családjába tartozik a Twilight-hoz hasonlóan. A Viktoriánus kor szigorú szabályait tárja  elénk a hatalmas szoknyák és fűzők világával, ahol a nőknek csak egy célja lehet, a gazdag férj  és gyerekek. Azonban Gemma és még néhány lány más utat választ, és ezért áldozatot kell hozniuk. Az írónő nagyon valóságosan ábrázolta a lányiskolák  életének sötét oldalát. A kiközösítést, megfelelni vágyást, megalázást és a szépség hatalmát. Fordulatos olvasmány, ahol  kicsit háttérbe szorul a fantasztikum és néhány részletet még a végén is homály fed. pl.:  Nem tudjuk meg hogy ki is valójában Kirké és, Raksana pozitív vagy negatív karakter. Ajánlom  mindenkinek aki szereti az olyan fantasy regényeket ami tartalmaz bőven valóságos elemeket,  de csak 16 év felett, hiszen a kiadó is ezt ajánla.

„Senkit sem ismerhetünk meg teljesen. Ezért a legfélelmetesebb elfogadni valakit, hittel  és bizalommal, és reménykedni, hogy ő is így fogad el minket.”
„A dolgok önmagukban, önmaguktól nem jók, vagy rosszak, csak az teszi őket egyikké, vagy másikká, hogy mit kezdünk velük.”

Egy negatívumot azonban említenem kell. Magából a könyvből nem derül ki hogy ez egy triológia  első része. Ezt azért illett volna az olvasó orrára kötni. 
Gemma Doyle Triológia:

Linn Ulmann - Áldott gyermek

Linn Ullmann
1966. Augusztus 9-én született  Oslo-ban Karin Beate Ullmann néven, Liv  Ullman és Ingmar Bergman lányaként. 1988-ban fejezte be irodalmi tanulmányait a New York-i egyetemen. 1992-ben költözött vissza  Norvégiába ahol újságíróként (Dagbladet, Aftenposten) kezdett dolgozni.  Négy regény írt , amelyet több mint harminc nyelvre fordítottak le és ezzel  világhírűvé vált. Az első műve a Mielőtt elalszol 14 országba jutott el  mielőtt Norvégiában kiadták volna. Áldott gyermek című művét 2005-ben  Brage-díjra jelölték. Megjelent művei:
Mielőtt elalszol (2000)
Áldott gyermek (2002)
Kegyelem(2006)

Áldott gyermek
A történet 1979 nyarán játszódik, egy Balti tengeri szigeten. Három féltestvér Erika, Laura és  Molly minden évben itt töltik a nyarat apjuknál Isak Lövenstadnál. De ezen a nyáron minden  megváltozik és 25 évnek kell eltelnie, hogy a testvérek visszatérjenek a szigetre. Az úton  Hammarső felé, visszagondolnak a sorsdöntő nyárra és feltárják az olvasónak, hogy mi történt   azon a nyáron a többi ott nyaraló gyerekkel és Ragnarral. Ragnarral az áldott gyermekkel, aki  mindig futott valami elől de valamiért különösen vonzódott Isak-hez.  Miközben olvastam ezt a  könyvet eszembe jutott A legyek ura (Golding) ami hasonlóképpen emlékezetes mű.  Folyamatosan azt kerestem mi húzódik meg a szereplők cselekedetei között. Szókimondó, nyers de mégis szépen megírt történet. Bár a vége kicsit hirtelennek tűnik nekem. Végig valamiféle katarzisra vártam,ami nem következik be.  De így a befejezés is éppen olyan fura  mint az egész könyv. Mindenképpen meg kell említenem, hogy az írónő zseniálisan tárja elénk a  gyermeki gondolkodásmódot, és a valódi értékek keresését. Arra viszont nem jöttem rá, hogy  miért is áldott az Áldott gyermek, de ez lehet az én hiányosságom is. Aki szeretne kicsit  elmerülni a bűn, a megbánás, a felelősség és az emlékezés körében annak ajánlom ezt a  könyvet.

Francois Lelord – Hector utazása avagy a boldogság nyomában


Egy kis pozitív ösztönzést kerestem, amikor kivettem ezt a könyvet a könyvtárból. Elolvasva Hector-ral ellentétben nem voltam maradéktalanul boldog. Hector pszichiáter aki sok embernek segített megtalálni a  boldogságot de egy nap rájön, hogy ő maga viszont nem boldog. Ezért  elindul a nagyvilágba, hogy megtalálja a boldogság receptjét. Sok kalandon és országon verekedi keresztül magát mire rájön hogy miben is   áll a titok. Hector szerint a boldogsághoz a következő leckéket kell  megtanulni:
„1. lecke: A boldogságot jól tönkre lehet tenni összehasonlítgatással.
2. lecke: A boldogság gyakran meglepetésként éri az embert.
3. lecke: Sokan mindig csak a jövőben tudják elképzelni a boldogságukat.
4. lecke: Sokan azt gondolják, hogy a nagyobb hatalom vagy a több pénz tesz boldoggá.” stb.
Összesen 23 leckét fogalmaz meg Hector. Számomra ennyiben ki is merült a dolog. Sajnos a leckék köré font történet nekem nem volt érdekes. Folyamatosan zavart, hogy mindenkiről E/3  személyben beszél, ígí egy oldalon kb  10-er olvashatjuk, hogy Hector, pedig végig csak róla volt  szó. Az interneten több helyen gyerekkönyvek közé sorolják, de valahogy nekem oda se illik. Hectornak is van második része amit én nem hiszem, hogy el fogok olvasni: Hector és a szerelem titkai

Lance Armstrong - Bicikli Életre-Halálra

2010. szeptember 29., szerda

„Százévesen szeretnék meghalni, hátamon az amerikai zászlóval, sisakomon Texas csillagával, miután leszáguldottam egy alpesi lejtőn 120 kilóméteres sebességgel. Egy utolsó célvonalon szeretnék átszállni miközben csodálatos feleségem és tíz gyermekem tapsolva ünnepel, aztán lefeküdni egy mezőn, melyen a híres francia napraforgók virítanak, és méltósággal kilehelni a lelkemet.”

Ezt a könyvet tulajdonképpen nem most olvastam először hanem évekkel ezelőtt. Azóta számtalanszor átpörgettem a lapjait, újra és újra leveszem a polcról, ha egy kis pozitív erőre van szükségem. Mivel ez a kedvenc könyvem ezért gondoltam készítek belőleg egy bejegyzést.
Nem túl sok embert ismerek aki szereti az országúti kerékpárt de aki igen az tudja ki az a Lance Armstrong. Lance Armstrong 1999-ben nyerte meg először a Tour de France -ot és utána zsinórban még hatszor. A könyv azonban mégsem a sportsikerei ről szól.
A mű eredeti címe: It's Not About the Bike. My Journey Back to Life
Lance utazása a halálból vissza az életbe. 25 éves korában 1996-ban hererákot diagnosztizáltak nála, majd áttéteket az agyában és a tüdejében. 2 évvel később ült vissza a kerékpárra és 1999-ben már nyert a Tour-on. A könyvben Armstrong teljesen őszintén vall arról a két évről amikor harcolt az életért. Soha egy pillanatra sem adja fel a küzdelmet. Elmond mindent a kemoterápiáról a mellékhatásokról, hogy mikor már nincs remény még akkor is van mibe kapaszkodni. Nincs lehetetlen. Egy igazi utazás a pokoltól a menyországig.
Szívesen ideírnám a kedvenc részem a könyvből, de sok van úgyhogy inkább idézek néhányat a teljesség igénye nélkül.

„Volt valami nyugtalanító bizalmasság abban a gondolatban, hogy a koponyámban hívatlan betolakodó él. Amikor egyenesen a fejedbe mászik be valami, az nagyon-nagyon személyes. Én pedig elhatároztam, hogy én is személyeskedni fogok, és visszavágok, így elkezdtem beszélgetni vele, egyfajta belső párbeszédet folytattam a rákkal. Próbáltam határozott álláspontot képviselni. „Eltévesztetted a házszámot – mondtam neki. - Amikor kerestél egy testet, amelyben megtelepedhetsz, nagy tévedés volt az enyémet választanod.”"

„Amikor valamire nem emlékszel, annak megvan a maga oka. Én is kitöröltem rengeteget abból, amit az agyműtét reggelén gondoltam és éreztem, de most is pontosen emlékszem arra, hogy október 25-e volt, mert amikor véget ért a nap, boldog voltam, hogy élek.”

„Amíg tudsz mozogni, addig nem vagy beteg.”

„Ha a gyerekekben megvan az a képesség, hogy ne törődjenek az esélyekkel meg a százalékokkal, akkor talán mindnyájan tanulhatnánk tőlük. Ha végiggondoljuk, mi más választásunk van, mint a remény? Két lehetőség áll előttünk, orvosilag és érzelmileg is: feladjuk vagy harcolunk, mint a veszett fene.”

Emily Brontë - Üvöltő szelek

Az Üvöltő szelek történetét már mindenki ismeri. Több film is készült már belőle. Én csak most szántam rá magam, hogy elolvassam, annak ellenére, hogy jó ideje ott volt már a polcomon.
A történet röviden:
A történet középontjában Cathrine Earnshaw, a földesúr lánya és Heatcliff, a talált gyerek szerelme áll. A társadalmi különbségek miatt, azonban mégsem lehetnek egymáséi. Cathrine hozzámegy a gazdag Edgar Linton-hoz és ettől fogva Heatcliff amúgy sem túl „bársonyos” jelleme végleg durvává, keserűvé válik, majd bosszúból elveszi Edgar húgát. Természetesen mindkét házasságból gyermek születik. Cathy (Cathrine lánya) és Linton (Heatcliff fia) egymástól nem messze nőnek fel. Linton beteges, gyenge fiú akinek apja szerint napjai meg vannak számlálva. Heatcliff erőszakkal fiához kényszeríti Cathy-t, hogy fia halála után rátegye kezét annak vagyonára. Fia és Cathy apjának halálát követően megkaparintja a teljes vagyont. Cathy sok viszontagságot követően végül mégis boldogságra talál, Heatcliff minden próbálkozása ellenére.
Heatcliffen végül elhatalmasodik a téboly és egy reggel holtan találják.

Miközben olvastam a könyvet sokszor úgy éreztem, hogy a mai szappanoperák szerzői is kitűnően jól ismerik történetet. Nagyívű szerelmi történet, sok bonyodalommal némi kísértethistóriával fűszerezve. A karakterek alaposan ki voltak dolgozva. Személy szerint engem az ifjabb Heatcliff halálra idegesített nyávogásával. Apja kegyetlenségét megpróbáltam megérteni, bár helyenként nem sikerült. Szegény Cathy-t sajnáltam, hogy a származása miatt kellett szenvednie.
Személy szerint nehéz volt kibogoznom, hogy ki kinek a kicsodája, sokszor vissza kellett lapoznom, hogy megértesem kiről van szó és a jelenben vagy a múltban vagyunk-e. Lehet, hogy sokan nem fognak egyetérteni velem, de én azt a konzekvenciát vontam le a történetből, hogy a szerelem nem is olyan jó dolog.
Mindent összevetve nem volt rossz a könyv, kissé talán lassú. Nem valószínű, hogy még egyszer elolvasom, de egyszer mindenkinek el kell olvasni.

Jean Molla - SOBIBOR az elhallgatott múlt

Sobibor
Sobibort a nácik 1942-ben építették lengyelországban, lengyel és zsidó munkásokkal.Két év alatt több mint
250 000 embert pusztítottak el, akik főleg Lengyelországból és a megszállt szovjet területekről érkeztek. 1943. október 14-én a láger foglyai fellázadtak. Ez volt az egyetlen náci koncentrációs tábor ahol felkelés tört ki. Több őrt és felügyelőt öltek meg a lázadók. Közülük 365 embernek sikerült megszöknie, de legtöbbjük a környéki aknamezőn vesztette életét. Végül 47-en élték túl a szökést és a háborút. A táborban maradtakat bosszuból lemészárolták és a láger végül 1945. januárjában szabadult fel. A lengyel kormány 1995-ben a láger helyén egy emlékmúzeumot létesített.A tábor történetéről Claude Lanzmann készített filmet, Shoa címmel 1991-ben. A dokumentumfilmben Yehuda Lerner a Sobibor-i felkelés egyik vezetője meséli el emlékeit. Ez a film ihlette Jean Molla-t regényének megírására.

SOBIBOR az elhallgatott múlt
Molla eredeti foglalkozása gimnáziumi tanár, 2000 óta publikál elsősorban ifjúsági könyveket. Sobibor az elhallgatott múlt című regénye ma már ajánlott olvasmány az összes francia középiskolában.
Emma 17 éves lány, anorexiás. Egy nap bolti lopáson kapják négy csomag keksszel. Hogy miért tette? Csak ennyit válaszol: „Azért tettem, hogy elkapjanak!”. Emma depressziós, senki nem érti meg. Szeretett nagyanyja halála még mélyebbre taszítja lelki válságában. Mamuska hagyatékának rendezése közben rátalál Jacques Desroches naplójára, amelyből feltárul előtte az elhallgatott múlt és megtudhatjuk mi köze egy 17 éves lánynak Sobiborhoz.
A történet duplán megrázó. Belepillanthatunk Emma tönkrement életébe, ahol senki nem veszi észre a segélykiáltásait. Valamint Sobibor mindennapjaiba Jacques szemén keresztül. Desroches a következőképpen fogalmaz a lágerről: „Itt, ezen a földön mindenki úgy viselkedik amilyen. Egyesek cselekszenek, mások meghalnak, megint mások nem akarnak tudni és hallani semmiről. Ez így van rendjén.”

Személy szerint néha nem értettem, hogy Emma mit miért tesz. Sok helyzetben teljesen váratlanul cselekszik. Megdöbbentett ahogy magáról gondolkodik és ahogy érez.
„Tudom, hogy csak zárójelben létezem. Legalább ennyi szerencse megadatott nekem. Azért vagyok olyan, amilyen mert felfüggesztettem az életemet. Egy anorexiás nem kerül a margóra. Olyan sovány, hogy épp elfér azon a vonalon, , ami a margót az írás helyétől elválasztja. Előbb vagy utóbb, ha minden jól megy visszakerül a lap közepére. Én is erre törekszem.”
A történet nyelvezete, egyszerű és lényegre törő, pont olyan mintha egy 17 éves lány tollából született volna. Néhol kicsit ugyan zavart,ahogy az írónő ugrál az időben, de ezen kívül nem sok negatívumot mondhatok el. Főleg Jacques naplója volt zseniális, jó néhányszor feldühített amit olvastam. Ajánlom mindenkinek akit érdekel ez a téma, de inkább 16 éven felülieknek.

Mark Twain - Ádám és Éva naplója

Ádám és Éva naplója rövid de annál inkább tartalmas könyvecske. Megismerhetjük az első emberpár történetét, magától a főhösöktől. Mark Twain remek humorral világít rá a könyvben a férfi és nő eltérő természetéből adódó gondokra, valamint sikertelen kísérletekre a másik nem megértésére. Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet aki már találkozott néhány bökkenővel az ellenkező nem viselkedésének megfejtése közben.

Egy kis kedv csináló:
Ádám Éváról:
„Ez a hosszú hajú teremtmény mindenütt az utamban van, mindig vár rám, vagy szalad utánam. Ezt nem nagyon szeretem. Úgy volna jó, ha ott maradna a többi állattal együtt. „

„Csak ne beszélne annyit. Szakadatlanul fecseg. Mindez talán úgy hangzik, mintha mindenáron akadékoskodnék vagy ócsárolni akarnám ezt a szegény teremtést. Eszembe sincs! „
„Tegnap beleesett a tóba, amikor nézegette magát benne. Mindig ezt teszi, ha idegen állatok nem figyelik.”

Éva Ádámról:
„Még mindig a fára menekül. Úgy tesz, mintha ott pihenne. Persze ez csak kifogás. Hiszen nem a szombatot, hanem a vasárnapot rendelték pihenőnapnak. Úgy látom, az a legkomolyabb szenvedélye ennek a teremtménynek, hogy jól kipihenje magát. Én belefáradnék, ha folyton csak pihennem kellene. Már az is kifáraszt, hogy itt kell ülnöm és a fát figyelnem. Csak azt az egyet szeretném tudni, hogy tulajdonképpen minek van itt. Még sohasem láttam, hogy bármit is csinált volna.”

Dorris Lessing - A fű dalol

Dorris Lessing A fű dalol című regénye először 1949-ben jelent meg, majd több mint fél évszázaddal később 2007-ben irodalmi Nobel díjjal tüntették ki.

”E málló katlanban hegyek között
Gyenge holdfényben fű dalol”
(T.S. Eliot: A puszta ország)
A regény egy rejtélyes gyilkossággal indul. Mary Turnert holtan találják háza verandáján. A gyilkossággal a ház néger szolgáját Mosest gyanúsítják. Ekkor elkezdődik a várakozás, hogy mikor és hogyan derül ki, hogy ártatlan és ki is volt a valódi gyilkos. De erre bizony a regény végéig várni kell.
Visszaugrunk az időben egészen Mary gyerekkoráig és végig kísérhetjük, hogyan jutott el Mary oda, hogy egy reggel holtan feküdjön férje háza előtt.
A helyszín Dél-Afrika, 50 fok fullasztó hőség és szárazság. De Mary és Richard Turner nem csak a meleg miatt fuldoklik, hanem mert meg akarnak felelni a társadalom által támasztott elvárásoknak, ezzel folyamatos belső gyötrődést okozva maguknak és szép lassan mindketten leépülnek. Egyikük sem képes helyes döntéseket hozni, mindent, amit tesznek balul sül el. A karakterek belső vívódásai mellett szinte eltörpül a tény, hogy a regényt átitatja a fajgyűlölet. Valószínűleg hogyha az 50-es években olvastuk volna a regényt, akkor ez a jelenség sokkal erősebben hatott volna. De mai szemmel inkább a magányról, végzetes hibákról, és társadalmi nyomásra elrontott életekről szól.
Nyomasztó, de érdemes elolvasni.

„Lassan, lépésenként jutott el ide, egy akarat nélküli nő ül az ócska, roncs pamlagon, amelynek még a szaga is mocskos, és várja, hogy eljöjjön az éjszaka, amely majd végez vele.”

Neil Gaiman - Csillagpor - Stardust

Neil Gaiman 1960-ban született az angliai Portchesterben, lengyel zsidó család tagjaként. Anglikán és Szcientológiai iskolába is járt. Jelenleg Az Egyesült Államokban él családjával.Munkássága szerteágazó, regényeket, képregényeket, film forgatókönyveket, novellákat és elbeszélő költeményeket, életrajzokat és tanulmányokat is írt.Irodalmi témái is többfélék de leginkább fantasy szerzőként ismert. Munkásságára többek között nagy hatással volt C. S. Lewis, J. R. R. Tolkien, Douglas Adams, H.P Lovecraft és Shakespeare is.
Művei: Tükör és Füst, Csillagpor, Amerikai Istenek, Törékeny holmik

„Volt egyszer egy fiatalember ,ki Szíve Vágyát óhajtotta elnyerni.”


A Csillagpor igazi tündérmese főszerepben Tristran Thorn-nal aki relytéjes módon kerül gyermekként Falva Falvába. Felcserepedvén, annak rendje és módja szerint szerelembe esik a világ legyönyörűbb lányába, Victoria Forresterbe, aki nem kevesebbet kér egy csókért cserébe, mint egy hullócsillagot. Tristran elindul hát, hogy teljesítse szíve hölgyének óhaját. Útja során izgalmas kalandokba keveredik, banyákkal, tündékkel, Viharvára trónkövetelőivel, varázslattal ás átkokkal. Utazik Unikornison és a villámvadászó expedíción lévő Perditán. Az utazás végére Tristrán rátalál valamire, amit egészen máshol keresett.
„... boldogok voltak. No nem örökkön örökké, hiszen a tolvaj Idő előbb utóbb mindent poros raktárába gyűjt, de azért boldogok voltak a dolgok szokásos menetét tekintve jó sokáig.”
Érdemes elolvasni, ha egy kis varázslatra vágyunk, vagy csak el a hétköznapokból.

Stephenie Meyer - Alkonyat

Stephenie Meyer Alkonyat című könyvéről sokan mondtak sokfélét, de a legtöbben mégis csupa jót. A könyv körüli felhajtás miatt két dologra tudtam gondolni. Vagy tényleg ilyen jó, vagy csak remek volt a marketinges. Mikor kezembe vettem a könyvet, a hátoldalon olvasott néhány sor sokat mondott és mégis semmit. Hitetlen voltam, ezért kénytelen voltam saját szemmel meggyőződni arról, hogy tényleg zseniális-e.
Hát… Hívő lettem.
A történet középpontjában Bella egy 17 éves Phoenex-i tinédzser áll. Bella elvált szülők gyermeke, aki úgy dönt, visszaadja Anyjának a szabadságot, és visszaköltözik Apjához Forksba, az álmos Washington állambeli kisvárosba. Oda ahol az örökké hulló eső és köd elfedi a napot, és elbújtatja a titkokat.
Bella megpróbál beilleszkedni a kisvárosi közösségbe, ami egy zárkózott, kétbalkezes, már-már önmarcangoló tininek nem is olyan egyszerű. Azonban a helyi iskolában, az újdonság varázsának köszönhetően hamar barátokra talál.
Bella annyira szerencsétlen, hogy az egyenes talajon is képes orra bukni. Minden szempontból vonzza a bajt és bevonzza a legnagyobbat is: a mindent elsöprő szerelmet.
Edward Cullent, aki angyali szépség, aranyszín szemmel és elefántcsontszínű bőrrel. A Cullen-családról a közeli indiánrezervátumban rejtélyes mítoszok keringenek. Edward mindent megtesz, hogy távol tartsa magától, de Bella kíváncsisága, és valami misztikus erő mégis összekapcsolja sorsukat. A lány minden percben az életét teszi kockára.

„És akkor az oroszlán beleszeretett a bárányba…”
Az alkonyat több mint egy tiniknek szóló romantikus fantasy könyv. Népszerűségét valószínűleg annak köszönheti, hogy minden korosztály számára tartogat elgondolkodtató dolgokat. Jó néhány fantasy könyvvel a hátam mögött nem hittem hogy ez a műfaj tartogat nekem még valamit, és mégis.
Stephenie Meyer olyan kérdéseket feszeget, ami a kezdetek óta foglalkoztatja az embereket.
Ha megtalálnánk a halhatatlanság és örök fiatalság „forrását”, vajon innánk-e belőle?
Meddig mehetünk el azért, akit szeretünk? Kockára tennénk-e minden másodpercben az életünket? Az írónő szavaival élve „A bátorság egy ponton túl már őrültség!”. De hol az a pont?
A könyv sikerének legfontosabb eleme, hogy az írónő végig feszülten tartja az olvasót, odabilincselve a történethez, és minden következő oldalon azt várjuk, hogy főhőseink alatt végre szakadjon be a hajszálvékony jég, amin a kezdetektől fogva ugrálnak. De erre még várnunk kell, mert az első rész (Edward szavait idézve.):

„Az akarat győzelme az ösztön felett.”

Elizabeth Adler- Toszkánai nyár

2010. szeptember 28., kedd

Elizabeth Adler Toszkánai nyár című könyvét futtabán kaptam le a könyvtár polcáról. Hátam mögött két elolvasott Adler könnyvel gondoltam, melléfogás nem lehet. Egy szokott „limonádét” vártam, ami szórakoztató, de semmi különleges. Mégis kaptam valami mást is a regénytől, és azt hiszem nem ez volt az utolsó Adler könyv amit elolvastam.

Főhősnőnk Gemma Jericho a New York-i sürgősségi orvos, elvált, jóval túl a harmincon. Munkájában precíz, pontos, kitartó, akár egy svájci óra. Magánéletét lánya Livvie és édesanyja Nonna jelenti. Livvie lázadó tinédzser, aki külsőre posztpunk, de belül még mindig gyerek. Nonna hamisíthatatlan olasz Mamma. Istenien főz, vasárnapi ebédjeinek illatától egy egész utcányi ember gyomra korgásban tör ki. S ott van még Cash Drummond, a veszélyesen jóképű középiskolás szerelem, aki elhozta Gemma életébe a csodát és az örök boldogtalanságot is.
Egy napon Nonna rejtélyes levelet kap, mely szerint, szülőfalujában örökség várja. Felkarolva lányát és unokáját azonnal elindul, hogy utána járjon az örökségének. Vicces és helyenként kínos kalandok után a Jericho család eljut az elragadóan bájos kis faluba Bella Piacere-be, amely maga a paradicsom. Kicsit olyan, mintha megállt volna itt az élet, de legalábbis lelassult az idő. Gemma egyből szerelmes lesz Toszkánába. Persze nem csak abba.
Útját szerencsés véletlenek kísérik, amelyek mind Ben Raphaelhez, az adoniszi adottságokkal bíró amerikaihoz kötődnek. Gemma, orvosi köpenye nélkül átalakul egy katasztrófává, csetlik-botlik, ügyetlen, elesik, össze-vissza beszél, kizárja magát (ugye ismerős?). De Bent, aki lehetetlenül tökéletes, mégis elvarázsolja ez hurrikánszerű nőszemély, akivel végül igen kalandos viszonyba keveredik.

A történet során minden fontos kérdésre választ kapunk. Megtudhatjuk mi köze Bennek az örökséghez, hogyan éli meg Livvie az első szerelmet, mi történt Cash-el, hogyan találnak rá szereplőink újra boldogságra, és ami a legfontosabb hogyan találja meg Nonna, Gemma és Livvie önmagát.

Minden kétséget kizáróan menhetetlenül romantikus könyv, kétségtelenül jól formált és szerethető karakterekkel. Adler három generáció szemszögéből ábrázolja a nő-férfi kapcsolatot (szándékosan nem férfi-nő, hiszen mégis csak egy női íróról beszélünk). Aki kézbe veszi ezt a könyvet ne számítson körmöt lerágó izgalmakra, élet bölcsességekre, inkább egy érzékeket elvarázsoló Toszkánai utazásra, ami visszavisz a valódi értékekhez. Sétára a szőlőtőkékkel borított dombokon, ezüstszínű olajfaligetekben, aranysárga napraforgómezőkön. Ahol a nap fénypontja a vacsora, és az olajfák és szőlőtőkék termése többet ér a csillogó ékszereknél. Ahol levendula, rozmaring és bazsalikom illata szál a levegőben, miközben a domboldalakat gesztenyeszínűre festi a lenyugvó nap. .