Marcello D'Orta - Ha nem volna nagyapám, ki kéne találni

Marcello D'Orta ebben a kötetében összegyűjtötte, hogyan is látják az unokák a nagyszülőket. Helyenként kacagtató, néhol megható, de mindenképpen kímeletlenül őszinte képet kapunk a gyerekek igazmondó szájából.

„Én és a nagyapám néha legyőzhetetlennek látszunk, és azok is vagyunk.”

„Ha láttok egy idős embert ősz hajjal, gondtalan szemmel, seprű szempillával, az ő. Nem lenyúlni, hé!!!”

„A nagyapámnak reszket a keze, de ameddig meg bír ölelgetni, oda se neki!”

„Ha a nagyanyám előtt valaki rosszat találna szólni rám, annak annyi.”

"Emlékszem a mondókáira, és mikor beülök az öreg hintaszékbe, hangosan elmondom őket, és olyankor mintha látnám is a nagypapát.”

Nicolas Sparks - A walk to Remember

Landon Carter 40 év távlatából tekint vissza a 17 éves kori önmagára, amikor örökre megváltozott az élete. A helyszín Beaufort és 1958-at írun. Landon tipikus lázadó kamasz aki nagy népszerűségnek örvend barátai és a lányok körében is. Folyamatosan vívódik apjával, aki családja helyett újra és újra a politikai karierrjét választja. Egy napon összehozza a sors Jamie Sullivan-nel akivel bár egymás mellett élnek és járnak iskolába, de távolabb nem is lehetnének egymástól. Jamie a helyi baptista lelkész lánya, aki édesapja egyedül nevelt fel, szigorú vallásos elvekkel. Beteg állatokat gondoz, pénzt gyűjt és kisegéít az árvaházban. Maga a megtestesült jóindulat.

Landon szerepet vállal egy iskolai darabban amelynek Jamie a főszereplője. Innentől fogva megpecsételődik a sorsuk. Landon szépen lassan beleszeret a lányba, bár ezt önmaga sem hitte volna soha és ráébred, hogy vannak fontosabb dolgok is az életben mint sör és a haverok.

Nicholas Sparks megható és romantikus történetet kerekített ahogyan ezt tőle elvárhatjuk. Eredeti nyelven olvasva sem okoz nehézséget, mert jól érthető és egyszerű a nyelvezete, azoknak is akik nem profik angolból.

A Walk to Remember című könyv magyarul A Leghosszabb út címen jelent meg, és Adam Shankman készített filmet belőle 2002-ban. A főszerepet Mandy Moore és Shane West játssza.

Turner és Itália

„Nem azért festettem, hogy megértsék, hanem hogy megmutassam, miféle színjáték ez”
Szépművészeti múzeum, 2009. július 15 – 2009. október 25.

Joseph Mallord William Turner a tájképfestészet valaha élt legnagyobb alakja. Több mint hatvan évig alkotott, soha ki nem fogyva a témákból és ötletekből. 19000 db felett van azoknak a vázlatoknak, rajzoknak a száma amelyek hagyatékában fennmaradtak. Bár stílusa rendkívül sok változáson ment keresztül az évek során, mindvégig a Fény és a Szín festője maradt. 

 

Turner alkotásai először érkeztek Magyarországra önálló kiállítás formájában. A Turner és Itália azokat az alkotásokat mutatja be, amelyeket a művész Itáliai utazásai során készített, és amelyek valamilyen módon oda kapcsolódnak. A kiállításon, a művész szinte teljes életpályáját tematikusan végigkísérhetjük. A kiállítás nyolc részre tagolódik. Az első részben „Itáliáról álmodozva”, azon festők alkotásait tekinthetjük meg, amelyeken keresztül Turner felfedezte ezt a csodálatos helyet. „A Hegytetőről” Turner először pillantja meg Itáliát. Az 1802-1808 közötti utazások során és azok hatására elkészült alkotásokat a „Turnernek Rómába kell jönni” és a „Turner útja Rómába vezet” elnevezésű szakaszokban csodálhatjuk meg. Az „Itáliai napfény bűvöletében” az 1820-as években Angliában készült mesterműveknek ad otthont. Turner „Római diadal”-át az 1828-as hosszabbra nyúló látogatása során aratta. Rövidebb látogást tett „Velence fénye”-i között ahol több olajfestményt és akvarellt komponált. A kiállítás záró akkordjaként megismerhetjük a kísérletező „Radikális öregember” jó néhány mesterművét, amelyet Turner utolsó éveiben alkotott.

William Turener festményei világhírűek, számtalan művészi album és weboldal ad ottthont a mesterműveknek. Turner színei és játéka a fénnyel eddig is lenyűgöztek, de a könyvekben található nyomatok nyomába sem érnek az eredetinek. A képek olyan expresszív erővel hatnak a nézőre, hogy egészen elfelejtődik a külvilág. Percekig csak ámulunk és bámulunk a színek és formák tökéletesen komponált kavalkádja közepén. A szem alig bírja feldolgozni a látványt. Aprólékosan kidolgozott részletek, sejthető, fényben szikrázó épületek, sűrű fehér és a vízfolyékonyságú festékek váltakozása lenyűgöző.

Forrás: Michael Bockemühl – Turner, http://szepmuveszeti.hu

Scharten-Antink - Giorgione

„Zúgnak a harangok! Hirtelen kondult meg mindahány, és mint förgeteg, beléhasítanak az őszi délután álmatag csöndjébe. Fönt, a San Marco harangtornyában szinte mámorosan kavarog a zengő-bongó hangorkán. Válaszul a tér túlsó végéből fölcsendül a San Geminianó éles, átható csengettyűszava.”

Giogio da Castelfranco (1477/78-1510) a reneszánsz vezető velencei mestere. Az életrajzi adatok meglehetősen hiányosak. Életműve nagy részét alig több mint tíz év alatt alkotta.

Scharten-Antink könyvében Giorgionét gyerekként ismerjük meg, amint máshogyan szemléli az őt körülvevő világot. Elbűvöli a színek és formák játéka, a zene szeretete. Már ekkor gyönyörűen énekel, és varázslatos hangja egész életében vele tart. Bellini mester egyengeti kezdeti próbálkozásait a festészetben, és Giorgione gyorsan tanul. Mestere minden szavát issza és tiszteli. Gyakran énekel a műhelyben, hogy felpezsdítse a munkával töltött órák hangulatát. Amikor a sjaát útjára lép, olyan kérdések kezdik foglalkoztatni amelyek a festészetet a többi művészeti ág fölé sorolják. Nagy kihívásnak tekinti, hogy hogya lehetne a szobrok három dimenziós varázsát a vásznon is létrehozni. Ifjúként Giorgione találkozik a mindent elsöprő szerelemmel, Ceciliával, akit azonban apja máshoz ad feleségül, mert nem bízza lánya jövőjét egy festőre. Cecilia iránt érzett szerelme az utolsó percig elkíséri, szenvedését enyhítendő több képben megörökíti vonásait, hol Mária, hol Vénusz alakjában, de alkotását sosem találja méltónak Ceciliához. Giorgione rövid élete alatt Velencében többször pusztít a pestis, és végül a festőt is eléri a gyilkos kór.

Ez a történet a festészet a zene és egy nő iránt érzett szenvedély egyvelege. Vermes Magda csodálatos fordításának köszönhetően olykor-olykor vissza kell ugrani egy bekezdés elejére, hogy élvezzük a nyelvezet szépségét. Giorgione élete maga a színtiszta alkotóművészet, melynek ihletője egy nő. A könyv oldalait olvasva a korabeli Velencében barangolhatunk, meghallgathatjuk a Szent Márk tér harangjainak csodálatos játékát.

Pokoli báléjszakák

A kötetben szereplő történetek:

Meg Cabot: A pusztító lánya

Lauren Myracle: A virágcsokor

Kim Harrison: Madison Avery és a Nagy Kaszás

Michele Jaffe: Csók és ármány

Stephenie Meyer: Földi Pokol

Öt történet, öt szerzőtől, öt bálról. A habos ruhák, színes lampionok, romantikus andalító zenék helyett azonban természet feletti képességek, vámpírok, varázslat, angyalok, démonok és a kaszás válik főszereplővé.

Az öt történetből hármat emelnék ki. Meg Cabot nagyon kellemes meglepetést okozott. A neveletlen hercegnők után nem igazán értettem mit is keres egy ilyen kötetben. De A pusztító lányának helye megkérdőjelezhetetlen. A tinédzser vámpírvadász alakja köré hátborzongató kis történetet alkotott.

Madison Avery és a Nagy Kaszás történetében feltűnnek fekete és fehér kaszások is. Madison halála után nem távozik a földről és egy különleges kő segítségével újra testet ölt. Kim Harrison a halált és az azt követő életet új perspektívába helyezte. A történet olvasása közben egész sor kérdés merül fel az olvasóban. Kicsit úgy éreztem, mintha egy könyv kivonatát olvasnám. Nem tudom Harrison ír e ebből regényt valaha, de én elolvasnám az biztos.

Stephenie Meyer a rá jellemző olvasmányos stílusban bilincsel megint oda a könyv lapjaihoz. Egy démon földi pokollá változtat egy középsikolai bált, de néhány emberből nem tudja kiölni a boldogság szikráit. Ördögi terveit azonban keresztülhúzza egy angyali kék szempár. Aki szereti Meyer stílusát és szerette az Twilight sorozatot, annak ez is tetszeni fog. Most már biztos vagyok benne, hogy Stephenie Meyer javíthatatlanul romantikus.

Összeségében kijelenthetem,hogy jó kis válogatás ez, öt olyan történettel amelyet bármikor egy teljes regényben kibővítve is elolvasnék. Addig azonban a kedves olvasóra marad a befejezés.

Marcello D'Orta - Rómeó alulról jegyezte el Júliát

Marcello D'Orta ebben a könyvében újra összegyűjtötte a nápolyi gyerekeke szösszeneteit. Ezúttal szerelemről, szexről, házasságról. Leplezetlen őszinteséggel és naivitással nyílvánítanak véleményt az élet nagy dolgairól és sokszor nagyon igazuk van.

Állatok szaporodása

„Az állatok úgy szaporodnak, ahogy mi, csak szabadtéren csinálják és nem izgatják magukat, hogy rajta lesznek kapva.”

A szexről

„A hősi halottak emlékparkjában a párok ujságpapirral befüggönyöznek, és a nagy lamurtól billeg a kocsi.”

„A kínaik olyan tempóban szaporodnak, hogy nincs idejük megnőni.”

A szerelemről

„Férfi és nő közt a szerelem nagyon kényes, nagyon nehéz dolog, körültekintést igényel, mert ha melléfogunk, az bizony kínos tud lenni.

Az elemiben nem gond, lehet tévedni, az alsófokúban még időben vagyunk, a gimnáziumban már szinte késő, az egyetemen viszont vége, nincs mit tenni.”

„Tavasszal a hőmérséklet felmegy, és meghosszabodnak a nappalok, ezért egyre többen sétálnak az utcán, főleg a tapizós és az epekedő fajtából.”

Zalán Tibor - dünnyögés, félhangokra

„Észre se vettem telihold van
meztelen fekszem holtan a holdban
sok a halál de nekem jól áll
bennem a végzet régóta kószál”

Zalán Tibor dünnyögés, félhangokra című kötete különleges darab. Kovács Péter illusztrációi nem csak kiegészítik a sorokat, hanem szerves részévé váltak. A 13 ciklus mindegyikét egy-egy rajz nyitja meg, amely összefoglalja a később olvasottak hangulatát lényegét. Két művész válik eggyé ebben a kötetben. A versek hangulata komor, gyötrődő és kíméletlenül önkritikus amelyet megkövetel az olvasótól is. Zalán Tibor József Attila sorait csempészi be gondolatai közé, sárgával kiemelve. A szavak ebben az új környezetben, egészen más jelentést nyernek, de valahol mégis motoszkál az olvasóban az eredeti szöveg. Egészen különleges hangulatú verses kötet, igazi mondanivalóval. A verbális és vizuális expresszió szövetsége.

„Félek nem ér hisz nincsen vére
miért ver mégis A lüktetése
átüt az időn a kor falán
Rajta áthúzott csonka név zalán”