Május van, de az időjárás inkább júliusi. Tűző nap, haminc fok. Lélegezni sincs kedvem, nemhogy megmozdulni. Inkább elmajszolok egy extra adag fagyit (fejben éppen fogyózom). Ahogy késő délutánra fordul az idő úgy döntök rákényszerítem magam valami sportszerű cselekedetre. Felkapom a napszemüvegem meg a cipőm és felpattanok a csoda piros biciklimre. Remélem, hogy megjön a kedvem. Elkezdem tekerni a pedált és irány a Duna-part. Csak tekerek és tekerek. A szél zúg a fülembe, és egészen hűsítő. Ilyenkor nem gondolkodom semmin, csak megyek egyik utcából a másikba, csodálom a legújabb házakat és kerülgetem a csapdákat az út közepén. Néha rámugat egy mérges kutya, vagy egy kocsi le akar tolni az amúgy teljesen üres útról, de most ez sem érdekel. Az élet már csak ilyen. Néhány kanyar után elérek a Dunaparthoz, ráfordulok a sétányra. Itt lassítanom kell mert a gyerkőcök rohangálnak az út közepén, miközben anyuka a padon pletykál (ennyi lazítás mindenkinek jár). A levegőben lila akác és bodzavirág illat keveredik, jobb mint bármilyen aromaterápia, bele is szippantok jónéhányszor. A parton hatalmasra nőtt nyárfák levelei és a szél szolgáltatja a muzsikát. A Duna meg csak hömpölyög mindig ugyanabban az irányba, nem ismer akadályt, mindent leküzd (tanulhatnánk tőle). A város határozottan kiszabadult a zöldbe. Az egyik padon három bácsi, fehér atlétatrikóban éppen a tegnapi meccset vitatja meg olyan hévvel, mintha az elmúlt harminc évben nem láttak volna egyáltalán focit. Ugyanilyen lelkesen visznek minden nőnapra virágot a feleségüknek majd ötven éve és nem felejtik el, nem is unják meg. Tőlük is lenne mit tanulni. Ahogy tovább gurulok szembejön néhány igazi kerékpáros, komoly ruha, cipő, menő szemüveg és csúcsszuper paripa, valószínűleg ők nem csak hobbiból tekernek és nem csak fél órát. Ennek ellenére barátságosan összenézünk és gurulunk tovább. Van valami láthatatlan közösség a biciklisek között. Talán azért mert mindannyian átéltük már számtalanszor amikor utánunk rohan egy kutya, vagy elénk ugrik egy gyerek és inkább fejreállunk minthogy baja essen, vagy egyszerűen csak letúr az útról egy kocsi. Utóbbit megelőzendő tartózkodjunka forgalmas utakon közlekedéstől, amíg lehetséges. már csak a tüdőnek is jobb. 
Amikor már kellően folyik rólam a víz elindulok hazafele, mert persze vizet azt nem hoztam. Végigmegyek még egyszer a sétányon majd keletnek veszem az irányt és hazatekerek. Otthon nyugtázom, hogy legközelebb nem veszek fel sárga pólót mert szeretik a bogarak. Kellemesen fáradtnak érzem magam és még az egészségemért is tettem valamit.
Mindenkinek azt üzenem, Nyeregbe fel!
Ahogy a Queen is megénekelte:
„I want to ride my bicycle
I want to ride it where I like”
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése