„Mert ahol semmi nincs, onnan föltétlenül tisztábban látja az ember a dolgokat. Az egészet , egyben. Nincs ez túlmisztifikálva, vannak helyek, ahonnan a dolgokat másképpen látni. Persze, lehet, hogy nem tisztábban, jobban, de mindenesetre másképp, egyben az egészet. Hogy merről jön a fény, és hová esik az árnyék.”
Már régóta terveztem Bartis Attilát olvasni. Eddig csupa jót halottam róla. Általában ezek a várakozásaim mindig csalódással zárulnak, de most nem így történt. A Lázár Apokrifek című kötet 12 rövid történetet, tárcát foglal magába. A tárca műfaji meghatározása szerint aktuális témájú, könnyed hangulatú kisesszé, amelyet az újségok tárcarovátaban közölnek. Bartis Attila 12 tárcája, nevezhető könnyed hangvételűnek, de a témái amelyeket feldolgoz egyáltalán nem az. A történetek középpontjábanaz Úristen áll, több nézőpontból megközelítve. Van amikor Isten léte bizonyos, van amikor keressük de nem találjuk, van amikor megtaláljuk, de nem úgy jelenik meg ahogy várnánk és olykor minden sejtünkel tagadjuk létezését.
12 igaz történet, 101 oldalon. Olvasmányos és könnyed stílusú, de ha vesszük a fáradtságot és a sorok mögé nézünk egy kicsit, hosszú percekig gondolkodásra késztet. Ezért újra és újra vissza kell lapozni, elolvasni egyes részeket.
A borító szintén az író keze munkája, amelyért külön dicséret illeti. Remekül illik a könyv hangulatához és hosszan lehet töprengeni azon a sok-sok dolgon amit magában hordoz ez a fénykép.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése