Zökkenőmentes repülőút útán talpaink boldogan tapossák az Orly kövezetét. A hangosbemondó kizárlag franciául karattyol és fogalmunk sincs merre menjünk, de döntésünk miszerint követjük a tömeget jónak bizonyul. 15 perc várakozás után megkapjuk a bőröndjeinket. Egyben és egészségesen. Irány a busz. Mármint irány kitalálni, hogy hol a busz. Végülis sikerül megtalálni az Orlybus megállóját és bepréselődni a tömegbe. Jegy a kezünkben, majd megérkezik a busz amire mindenki csomagokkal tömörül fel. Az utasok száma nincs egyenes arányban a bőröndök férőhelyeivel, ezért kanyaroknál kicsit útnak indulnak a gurulós jószágok, gazdájuk pedig futkorász utánuk.
Átszállás a metróra. Itt jön az első sokk. A párizsiak, hát hogy is mondjam nem szeretnek egymástól túl távol állni, következésképpen akaratom ellenére 3 krapek préselődik nekem egy időben. A legtöbbjük szó szerint színes egyéniség. Itt így divat álldogálni. 0 cm távolságban. De nem csak a metrón. A zebránál és a boltban is. Ehhez képest az itthoni nénik akik a fenekedbe nyomják a bevásárlókocsit, piskóták. De komolyan. A metróról való leszállás külön művészet amit tanulni kell. Hasznos ha van jó erős lábunk és könyökünk amivel az előttünk állókat nemes egyszerűséggel kipenderítjük a járművről. Miután elmormolunk néhány Excusez-moi-t és elkiáltunk néhány Sorry-t. Ezen francia közönségünk jót nevet, kivéve azt akit kihajítottunk az ajtón.
Előbukkanva a föld alól ketten három térképpel keressük az utat, miközben a harmadik az utcatáblákat olvassa fel gyönyörű francia kiejtéssel, hogy kétséget se hagyjunk túrista mivoltunk felől. Lassan a környezetünket is felfogva rájövünk, hogy a review szerinti csendes környék egy kicsit talán más mint amire vártunk.
Hotelba be-check, ágyon ülve lihegés után feltámadó éhségünket egy dupla sajtburgerrel enyhítjük. A gyorsétteremben kicsit activity-zünk mert persze erre felé senki nem beszél angolul. Vagy nem akar. Az árak nagyjából a dupljára rúgnak. Erre előre legyünk felkészülve.
Tele hassal irányba vesszük a Szajnát. A Boulevard de Sébastopol-on indulunk el és nagy szemeket meresztünk a megelevenedett R&B video láttán. Már már úgy érzem magam mintha valami gettóban lennék. Aztán rá kell jönnünk, hogy tényleg ott vagyunk. A csoportosan álldogálló srácok 5 méterenként ajánlatokat tesznek hol erre, hol arra. Még örülök is, hogy nem értek igazán franciául. Néhány órán belül megismerkedünk Párizs “sötét” oldalával. Hát ez van. Bele a közepébe. Beválasztottuk a helyet. Fél órás séta után beérünk a város központjába. Napsütés, régi hidak és csodálatos épületek. A szem nem győz betelni a látvánnyal. A fák levelei már rozsdásodnak. Ahogy átkelünk a szajnán és lábunk először érinti meg az Ile de Cité talaját, a Notre-Dame harangjai zúgni kezdenek. Felejthetetlen pillanat. Kószálunk a környéken és fotózunk mint az igazi túristák. Eltöltünk itt egy órát. Csak úgy.
Lassan a nap lemenőbe készül ezért elindulunk visszafelé. Másik utat választunk. Egyszer csak belebotunk a Pompidou központba. Hát ez igazán furcsa egy valami. Tökéletesen jellemzi a város kettőségét. Nehezen emészthető, de valahogy mégis beleillik ebbe a fura hangulatba.
Gyorsan kereszülvágtatunk a gettónk mielőtt hazaérkeznénk. Hát igazán színes nap volt ez minden szempontból.
5 megjegyzés:
Nagyon tetszik:-)))
Mikor esik szó a párizsi fiúkról??:-)
Hát csenga, azok megérnének egy teljesen külön bejegyzést is. Betervezem a végére. Mit szólsz?
Hurrá:-))) Esetleg képeket is kapunk???:D
Hát sajna pont a vicces és emlékezetes figurákat nem örökítettem meg, de megnézem mit tehetek.
Akkor reménykedem :-)))
Megjegyzés küldése