Lazára terveztük ezt a napot. Még szerencse mert majd 3 kilométert legyalogoltam mikorra végülis magamhoz tértem valahol a Jardin de Luxembourg környékén. Azt hiszem örökre beleivódott a szemembe ahogy a város szűk utcácskáiból ahol az eget is alig látni egyszer csak egy pálmafás ligetben találtam magam ahol a szökőkút vízén megcsillant a fény. Letelepedtünk mesterséges tavacska szélére és elmerengtünk. Egyikünk képeslapot írt másikunk bámészkodott én meg mi mást csinálhattam volna, mint megörökítem a füzetkémbe a fák között előbukkanó Pantheon kupoláját.
Stílusosan kávé után sóvárogtunk és betértünk egy starbucksba. Háááát... életem első és minden valószínűséggel utolsó kávé élménye volt. Nem estem hasra. Sőőőt....
Délutáni programként az egyik szuvenírboltból a másikba ugrottak a lányok.. Nekem kettő után mindig elég. De én tudván alkalmazkodni, a boltok előtt ácsorogva figyeltem és fotóztam az utcai életet. Na jó igaz azért az idő jobban repül, ha olyan szép francia fiúkat lát az ember. Titokban jegyzem meg a fele legalább kiskorú volt.
A kis szuvenír-túra a délelőtti kúltúrálódást hivatott egyensúlyozni nőies agyunkban, mert a Sorbonne melett eltöltött néhány perctől olyan okosnak éreztük magunkat mint még soha. Megérintett az intelingencia szele.
A napot a legnagyobb temető megtekintésével zárjuk. Edith Piaf sírja, olyan amilyen ő maga is volt. Csillogó és fájdalmas. Spirituális hely. De nem kevésbé Oscar Wilde nyughelye. Már messziről is sokkoló látvány a hatalmas emlékmű. Közelebb érve nagy kerek szemekkel meredek a sírt borító ezer rúzsnyomra. Ha nem egy temetőben lennénk hangosan elkezdenék kacagni az biztos. Éppen lefolytok egy két felttörni készülő mosolyt mire észreveszem, hogy úgy 2 méterre tőlünk egy hamisíthatatlan hippi gitározni kezd. Annyira belémivódik ez a jelenet. Komolytalannak és túristacsalogatónak tűnik az egész hely, de ahogy felcsendülnek az első akkordok mindenkit megszáll egy érzés, hogy valami nagynak vagyunk most részei. Edith Piaf mellett mindenki elhallgat egy percre, Oscar pedig furcsa dolgokra késztet minket.
Köszönöm Edit és Oscar és nagy köszönet az ismeretlen zenésznek, mert felejthetetlen marad.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése