Párizsi Pillanatok 2.

Egyel párhuzamos utca és mégis egészen más világ. De csak alkonyatig. A St. Denis kúltúrális egyveleget alkot. Török, indiai, fekete, arab. Szöktetés a szerájból. Jut eszembe. Persze lehet némi köze a hasonló nevű bárnak is hozzá. Pékek, fűszeresek, halkereskedő, zöldséges és még egyéb árusok kinálják a portékájukat hangos kiáltások közepette. Érdekes utazás a különböző tájakon. köztük felbukkan néha egy-egy kávézó. Szinte minden harmadik méteren kapható a Crépes. A valaha kóstolt legfinomabb palacsinta. Én a nutellásat választom. Puha, forró, édes, zseniális.

A Jardin de Tuileres-ben kezdük napot, majd elsétáltunk a Concorde térre ahol megcsodáltuk az obeliszk aranyos csúcsát. Belepillantottunk egy filmforgatásba de mivel ugyanazt a jelenetet láttuk végtelenítve inkább tovább álltunk.

Egy kis üldögélés a szökőkútak melett és egy gyors skicc után belevetettük magunkkat a Louvre évszázadokat felölelő tárlatába. Az utolsó vacsora és a Mona Lisa után kivelé elvesztettük az utat és a második szintet is. Sebaj majd legközelebb. Kissé elegem lett a lépcsőkből. Mert párizsban mindenhol lépcső van. De szó szerint mindenhol és a legkedveltebb fazon az a csiga lépcső. A világ egyik legnagyobb múzeumában vesztünk el, ahol persze egy árva mukk sincs kiírva angolul, tehát ha nem beszéled a franciát akkor csak találgathatsz, hogy mi a francot is ábrázol a kép. Azért ez nekünk elég jól ment. Napóleont például többször is felismertük. Legyen mondva nem a mi érdemünk, hiszen ugyanazon kép mellett haladtunk el legalább háromszor, hogy visszataláljunk a kijárathoz.

A nap fénypontját a csupa világhírű milliókat érő képek helyett azonban a Jardin de Tuillers elejéről  nyíló kilátás jelentette. A túristák feje fölött felbukkan a Champs Élysées és az Arc de Triomphe közismertebb nevén Diadalív. Hát igazán lenyűgöző volt. Örökre a retinámba véstem.

(2010.09.16.)