Monmartre – Bohémélet
Pont olyan. Pontosan amilyenek minden parisienne -é válni vágyó képzeli. Elvarázsol, megbabonáz és örökre magával ragad. Macskaköves szűk utcácskák emelkednek és lejtenek girbe-gurbán kanyarodnak. Szivesen tévedsz el.
És egyszer csak az egyik kis utcácska végén megpillantod a Sacra Coeur hófehér falait és égbenyúló tornyait. Uralkodik az egész város felett és tiszteletet követel magának. Montmartre utcái élő színházat alkotnak. A Sacra Coeur előtti három gitáros rendíthetetlenül játszik a hangszerén. Egy sarokkal odébb tangóharmonikázik maga a megelevenedett giccs. Ha egy utcát lejjebb mész egy sovány francia hölgy Hang nevű hangszeréből csal elő olyan dallamokat amik szinte hihetetlenek. Amikor felcsendül füstös hangja egy pillanatra megmerevedik az idő. Akkor ott már csak a zene van és mi, meg Párizs. De van itt minden. Country, pop, rock autentikus és folk. A választás a miénk. Ha nem tetszik, csak odébb állunk és egy kis séta után valami újra bukkanunk.
Pár perc sétával a Sacra Couer mögött elérjük a paradicsomot. Legalábbis az enyémet. Place de Terte. A festők tere. Hatalmas a tömeg, de ennek ellenére gondolkodás nélkül vetem magam a közepébe. Az ember itt úgy érzi, hogy még a levegőben is a művészet száll, pedig a sokféle étel inkább jellemző. Ugyanis a tér közepén lévő asztaloknál a teret körbevevő éttermek kínálatát élvezhetjük. A szines forgatagban a pincérek nadrágtartóban és baszk sapkában a fejük fölött egyensúlyozzák a tálcát. Akár egy mozifilm. Francia kiáltások nevető vendégek. Vászonra való jelenet. Az egyik sarokban két idős bácsi ül. Nagy szakállal és festővászonnal modellre várnak. A legmegkapóbb jelenet ahogy az élet barázdálta arcukkal csendben ülnek. Tiszta tekintetükkel és az idősek hihetetlen nyugalmával szemlélik a sok buta túristát. Megállok egy pillanatra és készítek egy fotót. Lehet, hogy életem egyik legjobbját.
Utunkat a vörös malom felé vesszük. Korántsem nyűgöz le annyira mint másokat de azért szép. Azthiszem utazásunk csúcspontján ekkor már túlvoltunk. Én biztosan. Néhány fotó után gasztronómiai kiváncsiságunk igen csak felélénkül. Megkóstolom az igazi quiche-t. Finom. Akárhogy is nézem kevés olyan pékségben kapható dolog van ami ne lenne teli találat. Hát sütni azért nagyon tudnak. Még akkor is ha csigát is kagylót esznek.
Még belefér egy concorde tér egy posta és egy búcsúzkodás. Egy nagy családi vacsi. Hát ilyen volt a legjobb nap amit Párizsban töltöttem. Nem panaszkodom...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése